NÉGYÉVFOLYAMOS (8. osztályos tanulók) SZÓBELI VIZSGA

Tisztelt Szülők!

Az általános tantervű (0001) képzésre jelentkezőknek nincs szóbeli elbeszélgetés.

A szóbeli vizsgára azok a tanulók kerülnek behívásra, akiknek az általános iskolai eredményük és az írásbeli dolgozatuk alapján számított összpontszáma legalább 100 pont.

Minden tanuló hozza magával az évközi értékeléseket tartalmazó 8. osztályos tájékoztató füzetét és/vagy az e-napló kinyomtatott példányát és a tolltartóját, valamint matematika és kémia emelt szintű képzésre való jelentkezés esetén számológépét.

Az angol-matematika (0002) képzésünkre jelentkező tanulók angol nyelvből és matematikából is szóbeli vizsgát tesznek.

Szóbeli felvételi vizsganapok a négy évfolyamos tagozatokon:

március 1. szerda, 2. csütörtök, 3. péntek 11.00-tól

Az általános tantervű tanuló-csoportban maximum 150 pont, a tagozatokon 200 maximum pont érhető el. A tagozat jellegének megfelelően vesszük figyelembe a hozott természettudományos tantárgyat.

A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló csak az általános tagozat (0001) tanulmányi területünk esetén kapcsolódhat be a teljes felvételi eljárásrendbe.

A felvételi jegyzék nyilvánossága: 2023. március 17. péntek
http://vmg-erd.hu/

Az időpontbeli ütközéseket feloldottuk.
Az alábbi tanulók érintettek

1 Baranyai Péter
2 Bauman Hanna
3 Békési Zsombor
4 Bellyei Milán
5 Biróczi Nóra Margit
6 Dujmó Viktória
7 Franta Milán
8 Gellért Janka Piroska
9 Halmágyi Csenge
10 Hanyecz Márton
11 Herczeg Ilka Róza
12 Hidvégi Kinga
13 Horváth-Varga Levente
14 Járó Áron
15 Józsa Hanga Anna
16 Kas Melinda Anna
17 Katona Míra Jana
18 Kiss Ádám
19 Kiss Bodza
20 Kocsis Gyula Márk
21 Komlósi Márk
22 Komlósi Zsófia Éva
23 Kovács Nóra
24 Kovács-Marosán Ágoston
25 Kun Boglárka
26 Ladányi Levente
27 Szabó Réka
28 Szécsi Bendegúz
29 Szunyogh Csilla Gyöngyi
30 Takács Dóra
31 Takács Máté József
32 Tóth Beatrix
33 Tóth Benedek Tóbiás
MÓDOSÍTOTT egyéni részletes vizsgabeosztás

 

A hozzászólások le vannak tiltva.