Eötvös József Középiskolai Szónokverseny – iskolai forduló

2021. február 18-án a díszteremben rendeztük meg az Eötvös József Középiskolai Szónokverseny

iskolai fordulóját.

A zsűrizés feladatát Besenyői Erika tanárnő, Maksa Katalin tanárnő és Maróti Zsolt tanár úr látták el.

A verseny értékelése és eredménye:

Meglátásunk szerint a versenyzők idén kimondottan nehéz feladatot kaptak. Arisztotelész görög

filozófus egyik gondolata kapcsán kellett kifejteniük gondolataikat rövid, legfeljebb ötperces

szónoklatban.

„Az vagy, amit újra és újra teszel. A kiválóság tehát nem tett, hanem szokás.”

A kihívást elsősorban az idézet komplex értelmezése jelentette a versenyzők számára. Ennek ellenére

minden diákunk emlékezetes, műveltségét és talpraesettségét egyaránt megmutató beszédet

tartott. Kiemelnénk a választékos szóhasználatot, a tiszta érvrendszert és gondolati ívet, valamint a

szokatlan helyzet ellenére is kiváló előadásmódot. Nem egy versenyző kiemelkedő retorikai fogások

biztos alkalmazásáról tett tanúbizonyságot. Minden résztvevőnek azt javasoljuk, hogy folytassa a

gyakorlást, induljon el jövőre is. A jó szónok a gyakorlással jut el képességei legmagasabb fokára,

hiszen „az vagy, amit újra és újra teszel.”

1. helyezést ért el: Tauber Ákos 12. D osztályos tanuló

2. helyezést ért el: Székács Rebeka 12. E osztályos tanuló.

Ők ketten képviselhetik iskolánkat a regionális fordulóban, melyhez ezúton kívánunk jó

felkészülést és sok sikert!

3. helyezést ért el: Cserni András 11. B osztályos tanuló

4. helyezés ért el Lezsák Botond 11. C osztályos és Hegedűs Bence 12. C osztályos tanulók

5. helyezést ért el Farkas Dániel 11. A osztályos tanuló

Köszönjük a szép beszédeket, a versenyhez méltó kiállást! Minden résztvevőnek

szeretettel gratulálunk! Az emléklapokat és okleveleket a szaktanárokon segítségével

juttatjuk el.

Magyar munkaközösség

 

A hozzászólások le vannak tiltva.