Költészetnap

Költészet napi logótervezési pályázat
Olyan alkotó munkára invitáljuk a fiatalokat, amely során elkészítik a költészet napjának logóját. A kiemelkedő alkotásokat jutalmazzuk, a győztes pályaművet pedig sokszorosítjuk, és a rendezvényeken kitűzőként ajándékozzuk a résztvevőknek.
Feltételek: A digitálisan vagy kézzel készített, kb. 44 mm átmérőjű logó tartalmazza Érd városának nevét, a 2020-as évszámot és valami olyan motívumot, amely a költészetet jelképezi. A pályaműveket 2020. március 20-ig kérjük JPG formátumban elküldeni az alábbi címre:vmg@vmg-erd.hu

 

Költészet napi versmondó verseny
2020. április 8-án, 10 órai kezdettel a VMG dísztermében rendezzük meg hagyományos versmondó versenyünket, amelyre idén várjuk más középiskolások (intézményenként 2-3 tanuló) jelentkezését és részvételét is.
Jelentkezni 9-12. évfolyamosoknak 1 szabadon választott lírai művel lehet. Kérjük, hogy a zökkenőmentes lebonyolítás érdekében március 30-ig előzetesen regisztrálni szíveskedjenek az ungvaryzsolt@freemail.hu e-mail címen.

„Versel a város”
2020. április 8-án, 12:30 –kor
kezdődik Érd város főterén a programzáró rendezvény, amelyen kihirdetésre kerülnek a logótervezési pályázat díjazottjai, valamint a versmondó verseny helyezettjei. Ezután a jelen lévő 150-200 középiskolás együtt elmondja Radnóti Miklós Nem tudhatom című költeményét. Erre a programrészre várunk szeretettel intézményenként 1-1 osztályt vagy az iskola bármilyen korú 25-30 tanulóját.

A költészet napi rendezvények koordinátora, Pósch Ibolya magyartanár további tájékoztatás vagy kérdés esetén elérhető az ibolya.posch@gmail.com e-mail címen.

Bízunk benne, hogy Érd Megyei Jogú Város 4 középiskolájának részvételével színes és emlékezetes nappá tudjuk tenni a költészet napját!

Iskolavezetés

A hozzászólások le vannak tiltva.