Vörösmarty-bál köszönetnyilvánítás

Kedves Szülők!

Tisztelt Támogatóink!

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezetőjeként örömmel tájékoztatom Önöket, hogy 2017. február 18-án sikeresen lezajlott a hagyományos Vörösmarty-bálunk, melyen több mint 250 szülő és pedagógus vett részt.

Köztudott, hogy minden bálunknak van egy nemes célja is, amellyel a diákok környezetét lehet komfortosabbá és szebbé tenni. Az elmúlt években a bál bevételéből megvalósulhatott az udvar és a kinti színpad rendbehozatala, egy kerti tornapálya felépítése, valamint a folyosói bútorok megújítása.

A rendezvény bevételét idén az iskola klimatizálására szeretnénk fordítani.

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezetőjeként diákjaim és kollégáim nevében megköszönöm nagylelkű adományukat, mellyel támogatták a február 18-án megrendezésre került Vörösmarty-bálunkat. Köszönjük a tombola felajánlásokat, a támogatói jegyek megvásárlását, a Vörösmarty cukrászdába a sütemény felajánlásokat.

Külön köszönet azoknak, akik jelenlétükkel is megtisztelték rendezvényünket!

 

A legtöbb támogató jegyet az 5.e, 10.d, és a 12.c osztály vásárolta.

A legtöbb belépőjegy az 5.e, 9.b, és 9.d osztályokban fogyott.

A legtöbb tombola felajánlás a 6.e, 11.a, és a  11.e-től érkezett.

bal1

A legtöbb sütit a 9.a ajánlotta fel.

 

Az osztályok közötti verseny eredménye a rendezvényünkre történt összes jegyvásárlás tekintetében:

I. 5.e osztály

II. 10.d osztály

III. 9. a osztály

IV. 12.c osztály

V. 9.b osztály

VI. 10.a osztály

 

A vándorserleg nyertese az 5. e osztály

1-1 szabadnapot kapott osztályprogram szervezésre: 5.e és a 6.e osztály

A további együttműködés reményében a VMG tantestülete és szervezői nevében köszönettel és tisztelettel:

Szilasné Mészáros Judit

intézményvezető

bal2

KIEMELT TÁMOGATÓINK VOLTAK:

OSVÁTH PARTY SERVICE

LAJSZ ANDRÁS

HUDÁK PINCÉSZET

ÉRD ARÉNA

TÓTH ATTILA ISKOLABÜFÉ

NAGY ATTILÁNÉ

PARAFIX HUNGÁRIA KFT.

DOMI TOURS

  1. HARMOS FERENC

  bal3

MŰSOR: SZÓKA JÚLIA ÉNEKMŰVÉSZ ÉS VOLT VMG-S NÖVENDÉKEI

A hozzászólások le vannak tiltva.