Gladiátor 2

Decemberben megnéztük a Gladiátor 2 filmet angolul az Allee moziban. Nagyon tetszett a film, különösen a rendezés. Az alaptörténet mellett sok olyan témát felhozott, amiről lehetett azután beszélgetni: lojalitás, bosszú, megbocsájtás, családi kapcsolatok, stb.

A Gladiátor 2. része Ridley Scott 2000-ben bemutatott kultuszfilmjének folytatása. Bár a hazai kritikusok többsége lehúzta, mi teljesen másképp láttuk ezt az alkotást. Sokan nehezményezték például azt is, hogy történelmileg egyáltalán nem pontos. Nos, ez már az eredeti filmben sem volt jellemző, de Ridley Scott produkcióiban nem is érdemes történelmi hűséget keresni; az ő művei inkább csak merítenek a történelemből, de nem ragaszkodnak és alkalmazkodnak hozzá.

A történet:

16 évvel Marcus Aurelius halála után az igazságos Rómáról szóló álma szinte teljesen szertefoszlott. Az új császárok – Caracalla és Geta testvérpár – uralkodását zsarnokság, korrupció és hatalomvágy jellemzi. A római tribunus Acacius ezért azt a feladatot kapja, hogy foglalja el Numidia utolsó szabad városát. A városfalnál vívott csata során Acaciusnak szembe kell néznie a numidiai hadvezérrel, Luciusszal, aki nem is tudja, hogy az a saját feleségének, Lucillának fia. Commodus halála után Luciust még gyermekként elküldte az anyja, hogy biztonságban nőhessen fel, mint Róma trónjának jogos örököse…..

A hozzászólások le vannak tiltva.