A 2023-2024-ES TANÉV 9. ÉVFOLYAMÁRA JELENTKEZŐK IDEIGLENES FELVÉTELI JEGYZÉKE

A jegyzék tartalmazza a jelentkezőnek a felvételi eljárásban elért összesített eredményét és az iskola által meghatározott rangsorban elfoglalt helyét.

A tanulói adatlapok módosításának lehetősége az általános iskolában: 2023. március 21-22.

A Felvételi Központ kialakítja a végeredményt az igazgatói döntések és tanulói adatlapok egyeztetése alapján (egyeztetett felvételi jegyzék).

Közzététel 2023. április 21-én az intézmény honlapján.

A felvételt hirdető középfokú iskolák 2023. április 28-ig megküldik a felvételről vagy az elutasításról szóló értesítést a jelentkezőknek és az általános iskoláknak.

0001 Általános képzés

0002 Angol – matematika emelt óraszámú képzési terület

0003 Német emelt szintű képzési terület

0004 Matematika emelt szintű képzési terület

0005 Biológia emelt szintű képzési terület

0006 Humán emelt szintű képzési terület

0008 Kémia emelt szintű képzési terület

 

Vörösmarty-bál 2023, köszönetnyilvánítás

Kedves Szülők!

Tisztelt Támogatóink!

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezetőjeként örömmel tájékoztatom Önöket, hogy 2023. február 18-án sikeresen lezajlott a Vörösmarty-bál, melyen 287 szülő és pedagógus vett részt.

Az idei, kiemelkedően sikeres Vörösmarty-bál bevételéből a Vörösmarty Mihály Gimnázium Alapítvány egy művészeti terem létrehozását és a sportpályafelújítások pályázati önrészét vállalja.

Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnázium intézményvezetőjeként diákjaim és kollégáim nevében megköszönöm nagylelkű adományaikat, a tombola-jegyek megvásárlását, köszönjük a Vörösmarty cukrászdába a sütemény felajánlásokat.

Köszönet a támogatói jeggyel szimpátiájukat kifejező szülőknek, a vendéglátást biztosítóknak, a műsor fellépőinek, a kimagasló értékű tombola-felajánlást tevő szülői közösségnek.

A bál képei megtekinthetők: http://vmg-erd.hu/vorosmarty-bal-2023/

Fellépő vendégünk, a RitMusa zenekar

A legtöbb belépőjegyet a 9.a osztály vásárolta. Nagyon sokan jelenlétükkel is megtisztelték rendezvényünket a 7.e, 6.e, 11.e, 9.d és 10.c osztályból.

Minden osztálytól értékes tombolafelajánlásokat tett a szülői közösség. A becsült legnagyobb összértékű tombola felajánlás a 9.b osztálytól érkezett. Őket a 10.e, 9.d, 10,d, 6.e és 9.a osztály követte.

A legtöbb támogatói jegyet a 9.c osztály vásárolta, de élen járt a 6.e, 9.a, 9.d, 9.b és 8.e osztály is.

Támogatói jegyvásárlásból és alapítványra történő átutalásból adódó legnagyobb támogatást a

9.e osztály, majd a 10.b, 9.c, 11.c, 6.e és 9.a osztály nyújtotta.

Az osztályok közötti verseny eredménye a rendezvényünkre történő összes támogatási forma tekintetében:

I. 9.b osztály

II. 10.e osztály

III. 6.e osztály

A vándorserleg nyertese a 9.b osztály. Szabadnapot kap osztályprogram szervezésére

a   9.a, 9.b, 9.c, 9.e és a 10.e valamint a 6.e osztály. Gratulálunk!

A további együttműködés reményében a VMG iskolavezetése, tantestülete és szervezői valamint a Vörösmarty Mihály Gimnázium Alapítvány Kuratóriuma nevében köszönettel és tisztelettel:

Szilasné Mészáros Judit intézményvezető és Rihóné Siliga Zsanett a Kuratórium elnöke

Tájékoztató szülők és diákok számára a 8 évfolyamos gimnáziumba, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás központi, egységes írásbeli felvételi vizsgáiról

Az írásbeli vizsga időpontja:

2023. január 21. szombat 10 óra

Kérjük, hogy az írásbeli felvételi vizsgára legkésőbb 9.30-ra érkezzenek meg a tanulók!

https://www.oktatas.hu/pub_bin/dload/kozoktatas/beiskolazas/tajekoztatok/KIFIR_kozponti_irasbeli_vizsga.pdf

Ha a tanuló – önhibáján kívül eső elháríthatatlan ok miatt – nem tud részt venni a január 21-i vizsganapon, akkor a vizsgát – a vizsgaszervező intézmény vezetőjének engedélyével – a január 31-i pótnapon írhatja meg, 14.00-tól. Kérjük ez esetben telefonon legkésőbb a vizsga napján, a titkárságon jelentsék be.  A vizsgázó által benyújtott, indoklással alátámasztott írásos kérelmet és benyújtott igazolást 2023. január  25-ig papíralapon juttassák el az intézményvezető részére.

9.30:                                                   A kijelölt teremben a helyek elfoglalása.

10.00-10.45:                                       A magyar nyelvi feladatlap kitöltése.

10.45-11.00:                                       Szünet a felvételiző diákok számára.

11.00-11.45:                                       A matematika feladatlap kitöltése.

Felhívjuk a tanulók figyelmét, hogy az írásbeli felvételi vizsgára személyazonosítására alkalmas igazolványt – diákigazolványt vagy személyi igazolványt – hozzanak magukkal, valamint, hogy a felvételi során a magyar nyelvi feladatlapok kitöltéséhez segédeszköz nem használható, a matematika feladatlapok kitöltéséhez rajzeszközökön (vonalzó, körző, szögmérő) kívül más segédeszköz (pl. zsebszámológép) nem használható.

A dolgozat megírásakor a rajzokat ceruzával, minden egyéb írásbeli munkát kék vagy fekete színű tintával kell elkészíteni.

A felvételi vizsga feladatlapjai és javítókulcsai 13.00 órától
https://www.oktatas.hu/ megtekinthető.

Iskolavezetés


Terembeosztás

            4.osztályos felvételizők terembeosztása (.pdf)

            8.osztályos felvételizők terembeosztása (.pdf)

Intézményi szabályok a központi írásbeli vizsgán

  1. Gimnáziumunkba csak egészséges tanuló léphet.
  2. Szülő, kísérő az épületbe nem léphet. Gyermeküket a vizsga végén kb. 11.50 – 12.00 között az épület előtt várhatják.
  3. Kérjük, hogy a vizsgák megkezdése előtt a vizsgázók az épületben ne csoportosuljanak, hanem a legrövidebb úton és idő alatt foglalják el kijelölt helyüket a vizsgateremben, ehhez személyes segítséget nyújtunk.
  4. Legkésőbb 9.30-kor érkezzen meg valamennyi vizsgázó!
  5. Kérjük, a részletes vizsgabeosztást a vizsga előtti héten tanulmányozzák honlapunkon
  6. A vizsgahelyszínen a vizsgázók használják a biztosított kézfertőtlenítőt!
  7. A mobiltelefonját, okos óráját, egyéb elektronikus eszközét minden tanuló csak kikapcsolt formában a tanulói padjára kihelyezve tárolhatja.

Olvasd tovább

Az eredmények közzététele, a felvételi eljárás további menete

A központi írásbeli vizsga eredményéről közvetlenül tájékoztatjuk a vizsgázókat, azzal, hogy a vizsga részletes eredményeit tartalmazó, az iskola körbélyegzőjének lenyomatával, valamint az igazgató aláírásával hitelesített Értékelő lap 2023. február 8-9-én 8.00 – 16.00 óra között a titkárságon átvehető.

A 2023. január 31-i pótnapi vizsgadolgozatok megtekintésének dátuma: 2023. február 6. 8.00 – 16.00 óra, a fellebbezés határideje február 7. du. 16.00.

A tanuló ennek ismeretében nyújtja majd be felvételi lapjait (jelentkezési lapját és tanulói adatlapját), és vesz részt az általános felvételi eljárásban.

A kitöltött Jelentkezési lapokat 2023. február 22-ig kell eljuttatni a továbbtanulásra megjelölt középfokú iskolákba.

A jelentkezési lap(ok) mellé csatolni kell az Értékelőlap másolatát.

A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkezők esetében a továbbtanulásra kiválasztott középiskolát a lehető legteljesebb információval szükséges ellátni a szülő részéről a felvételi kérelem benyújtásakor. Az Érdi Vörösmarty Mihály Gimnáziumba jelentkezés esetén a jelentkezési lap mellé a sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő jelentkezők esetében kérjük csatolni a szakértői véleményt.

A sajátos nevelési igényű, valamint a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő tanuló gimnáziumunkban csak az általános tagozat (0001) tanulmányi területünk esetén kapcsolódhat be a felvételi eljárásrendbe.

A felvételi eljárás további menetével kapcsolatosan a

https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozepfoku_felveteli_eljaras/kozepfoku_felveteli_eljaras_informacioi

http://vmg-erd.hu/wp-content/uploads/2022/10/%C3%89RDI-VMG-%C3%89RDI-VMG-FELV%C3%89TELI-ELJ%C3%81R%C3%81S-RENDJE-2023-2024-RE.pdf

és a

http://vmg-erd.hu/

linkeken tájékozódhatnak.

Kérjük tanulmányozzák felvételi eljárásrendünket a honlapunkon !

   

Iskolavezetés

 

Olvasd tovább

KIAJO pályázat felhívás és jelentkezési lap

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

A Kovács István Alapítvány, a névadó emlékének adózva, szellemi örökségének folytatása és a jövő generációk pozitív fejlődésének elősegítése érdekében, a kiemelkedő eredményt elérő fiatalok oktatását és sportolási tevékenységét ösztönző célokra támogatást biztosít az alábbiak szerint.

KIEMELKEDŐ SPORT-, TANULMÁNYI-, MŰVÉSZETI ÉS KÖZÖSSÉGI MUNKÁT VÉGZŐ

DIÁKOK TÁMOGATÁSA

Az Alapítvány e célkitűzésének keretében kizárólag Érd Megyei Jogú Város középiskolai tanintézményeiben tanuló diákokat jutalmazza. Ennek keretében anyagi támogatást, tanulmányutak és egyéb (sport, kulturális) táborok finanszírozását vagy a részvételhez szükséges önrészt, illetve az ehhez szükséges tárgyi feltételeket biztosítja.

https://kiajo.hu/palyazni-szeretnek/palyazati-felhivasok/erdi-diakoknak/

https://kiajo.hu/palyazni-szeretnek/jelentkezesi-lap/erdi-diakok/

 

Olvasd tovább